Balatoni Kitti
Újságíró, szerkesztő-riporter, life és business coach.
balatonikitti.coaching@gmail.com

Újságíró, szerkesztő-riporter, life és business coach.
Az önfejlesztés és a kreativitás mindig fontos része volt az életemnek. Megtapasztaltam, hogy alkotás közben közelebb kerülhetek önmagamhoz. Ahogyan azt is, hogy milyen, amikor a belső történeteinkre hallgatunk és figyelünk testünk, illetve lelkünk üzeneteire – és azt is, hogy milyen, amikor nem.
Rájöttem, ha nem figyelek oda ezekre a jelzésekre, akkor könnyen tévútra vihetem magam. Azt vettem észre, hogy hónapról-hónapra a különböző egészségügyi intézményekben ülök, miközben a leleteimmel teli „akta” csak vastagodott. Habár egész fiatal korom óta foglalkoztat az önfejlesztés, rá kellett eszmélnem, hogy ideje még mélyebb önvizsgálatot tartani és őszintén megválaszolni magamnak, hogy mit akarok az élettől és milyen emberré szeretnék válni. Úgy éreztem, hogy a testem jelez és ideje meghallgatni, hogy mit mond.
Hatalmas ereje van a történeteknek, és nem mindegy, mit mesélünk önmagunknak önmagunkról.
Feltettem magamnak a kérdéseket: mi az, ami miatt szerettem a korábbi munkáimat? Miért írok gyerekkorom óta? Miért akartam újságíró és szerkesztő-riporter lenni? Mit akarok üzenni? Habár a válaszok többrétűek és néhány mondat nem lenne elég a kifejtésre, arra jutottam, hogy van valami, ami egyre inkább körvonalazódik előttem, és ami mindegyik munkámban és tanulmányomban közös pont: szeretnék olyan történeteket bemutatni, amelyek adnak valamit az embereknek, amelyek elgondolkodtatnak. Legyen szó az általam írt mesékről, versekről, újságcikkekről vagy televíziós riportokról. Utóbbiak esetében mindig azt szerettem a leginkább, amikor olyasmit mutathattam be, ami valóban inspiráló, például amikor egy anyuka szívügyeként tesz a gyerekek fejlődéséért, vagy amikor egy nővér a veséjét adja testvére életéért. Szerettem, amikor sikeres emberek a valóra vált álmaikról mesélnek, ha láthattam az örömöt egy éremmel hazatért világbajnok sportoló arcán. Ezek olyan pillanatok, amelyeket talán nem lehet szavakkal átadni, az ember mégis megpróbálja közvetíteni az élményt. Embertől-emberig.
A fenti tapasztalatok hívták életre bennem a „Színezd újra az életed!” önismereti munkafüzetet. Olyan módszert szerettem volna létrehozni, amely által alkotás közben közelebb kerülhetünk saját belső világunkhoz. A színezés önmagában is stresszoldó lehet, az ábrák mellett található kérdések pedig még inkább támogathatják az olvasót abban, hogy pontosabban megfogalmazza az elakadásait és a céljait. Ezáltal felszínre kerülhet a megoldás és megtervezheti azokat a lépéseket, amelyek elvezethetik őt a számára ideális élethez.
Bővebb információt itt találsz a színezőről: https://szinezdujraazeleted.hu/
Lehetőség van egyéni konzultáción részt venni, ahol személyesen rád szabjuk a folyamatot. Támogatlak abban, hogy a coaching alkalmak során közelebb kerülj önmagadhoz és ezáltal a saját válaszaidhoz. Ahogy abban is, hogy pontosan meghatározd a céljaid és konkrét lépéseket tegyél értük. Kidolgozzuk, hogyan érheted el, amit kitűztél magad elé. Lehetőség van kreatív eszközök használatára, amelyek még inkább segíthetnek abban, hogy jobban megfogalmazd az érzéseidet. Gyakran egy kép többet mond ezer szónál – ha ránézel egy általad létrehozott alkotásra, egy pillanat alatt feltárulhat előtted saját belső világod üzenete. Nem kell attól tartanod, hogy nincs jó kézügyességed – a folyamat során egyáltalán nem számít, hogy ez így van-e vagy sem. Természetesen az alkotás nem kötelező elem. Mivel rád igazítjuk az üléseket, Te döntöd el, hogy akarsz-e használni kreatív eszközöket vagy sem.
Bővebb információért írj a balatonikitti.coaching@gmail.com-ra!
Szerkesztő-riporterként és újságíróként tudom, hogy a történeteknek ereje van. Láttam, hogyan kerülnek címlapra az ötleteim. A life és business coach-, valamint art coaching képzéseken pedig megtanultam, hogy a kérdések és a kreativitás milyen hatással bírnak. Munkáim és tanulmányaim során számos sikeres vállalkozóval találkozhattam, akiknek megismerhettem a történetét és akik által fejlődhettem.
Az a tapasztalat, hogy a vásárlókat napjainkban már nehéz megfogni száraz tényekkel. A személyes történeteink által válhatunk igazán hitelessé. Az emberi történetek és értékek árulnak el a legtöbbet egy vállalkozóról.
Te mit üzennél a cégedről, illetve a szolgáltatásodról? Segítek, hogyan meséld el! Az egyéni konzultáció alatt megbeszéljük, hogy milyen üzenetet szeretnél közvetíteni és mire van szükséged. Gyakran jól jön egy objektív szemlélő, aki a megfelelő kérdések feltevésével támogatja, hogy közelebb kerülj a céljaidhoz és segít, hogy kommunikációd során a legjobbat hozd ki magadból.
Ha cikket vagy videós tartalmat szeretnél, keress bátran!
Bővebb információért és egyéni árajánlatért írj a balatonikitti.coaching@gmail.com-ra!